H A R M A D I K

> C S O P O R T < CSATLAKOZZATOK^^

 Percekig lehettem a falnak dőlve, s figyeltem azt, ahogyan Miss Donovan parancsokat osztogat a csontvékony táncosoknak, akik alig bírják teljesíteni a vén banya akaratát. Néhány velem egykorú lány arcára kiült a fáradság és a fájdalom, emiatt pedig már azon voltam, hogy ellököm magam a faltól, odamegyek a banyához és leordítom a fejét. Kezdtem a táncosokat megsajnálni... Kár, hogy csak kezdtem. Azért az mégiscsak fura lenne tőlem, egy utcai táncostól, nem igaz? 

 Értelmes gondolatmenetem az ajtó nyitódása zavarta meg. Mivelhogy a falnak voltam dőlve, és az ajtótól nagyjából két méterre lehettem, nem láttam a bejövő srácot - mivelhát, hátulról eléggé fiúsan nézett ki... bár meglehet, hogy megint megtéveszt a szemem, és ő igazándiból egy rövid hajú csaj. 

Egy laza mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót, s tett egy lépést előre. A zene abban a pillanatban megállt, amint Miss Donovan megpillantotta az újonnan érkezőt. 

 - Késett - köpte oda a banya, hangja pedig tele volt megvetéssel.

 - Dugó volt - rántotta meg a vállát a fiú.

  Hölgyeim és Uraim, tisztelettel és mély alázattal kijelenthetem, hogy ő egy pasi. És nem, nem csak a szexi, rekedtes, férfias hangjából állapítottam meg, hanem abból, ahogyan Miss Donovan felém mutatott és a srác megfordult. Ott állt velem szemben, teljes életnagyságban. És amikor azt mondtam, hogy nagyságban, akkor komolyan is gondoltam. Több, mint 180 centi magas volt, bár, szerintem sokkal közelebb áll a 190-hez. Az én alacsony, alig 170 centimmel törpe vagyok az ő szemével nézve. Dús, barna haja volt, amelynek a hosszúsága miatt néhány tincs a homlokára omlott, barna szeme pedig csillogott az irritáló neonfényben, amely a mennyezetre felszerelt égőkből áradt. Borostája is volt; nem nagy, épp csak az állán egy kevés feketés-barnás folt, ami miatt még szexibbé vált a kinézete.

  Kíváncsian nézett végig rajtam, ha lehetséges, akkor a lábujjamtól a fejem tetején lévő, alig látható hajszált is alaposan megvizsgálta. Égető tekintete volt, szinte felperzselte hófehér bőrömet. Ekkor a tekintete kíváncsiból utálkozóra váltott, ami miatt azonnal unszimpatikussá vált a szememben. Ő is csak ugyanazt gondolja, mint a többi ember: huligán vagyok. Persze, az ő helyében én is ugyanezt mondtam volna magamra. De azért egy kicsit mégiscsak a szívembe vájt ezzel a tekintettel. Annyira megvető volt, annyira utálkozó, hogy legszívesebben egy mozdulattal pofon vágtam volna. De az az ütés nem olyan lenne, mint amilyenre számit; nem vagyok gyenge. Bár egyik karomra sem halmozódott fel az izmom, de akkor sem vagyok védtelen. Amióta Luke-al és a csapattal járom a várost, azóta megedződtem. Tulajdonképpen mindez Luke-nak köszönhető, ugyanis minden táncosnak, aki tagja a csapatának, létrehozott egy bizonyos menetrendet: hetente több kilométert kell futni és a fitnesz termet sem kell elkerüljük. Mindezt azért, hogy legyen energiánk olyan mutatványokhoz, mint amilyent az éjjel is végrehajtottam.

 - Mindenki csak a dugóval jön - Miss Donovan érces, méltatlankodó hangja zavarta meg elmélkedésemet. - Mindegy. Mint tudja, Miss Nevins-nek eltört a lába, ezért új partnert fog kapni. Miss Welner fog önnek segíteni... bár ahogy elnézem, inkább maga kéne segítsen neki... - a nő hümmögött, mire csak elfintorogtam. Hülye banya. - Tehát, Miss Welner lesz a párja a közelgő versenyen. Sok sikert hozzá - ezzel sarkon fordult, s visszament a zenelejátszóhoz. 

Hülye, hülye banya! Miféle verseny? És, miért is kéne segítsen nekem? Mi vagyok én, valami szerencsétlen, ritmus érzékkel egyáltalán nem rendelkező nő? Egyszer kerülne a karmaim közé az a megátalkodott nőszemély, és én esküszöm...

Ám akkor talált el a felismerés nyila, amikor ismét elindult a keringő zenéje, az ismeretlen pedig kérdőn nézett rám. 

Aha, tehát: táncolnom kell. Ez menne, hisz én is táncos vagyok... de nem ilyen. Nem, semmiképp sem fogom habos-babos, a szivárvány minden színében pompázó ruhában illegetni magam csak azért, mert ennek a jóképű, szexi pasinak úgy áll fel. Nem! Én nem vagyok olyan! Makacs vagyok, és nem fogok senkinek sem behódolni amiatt, mert anyámék bedugtak ebbe a ketrecnek sem nevezhető romhalmazba. Nincs az az Isten, aki miatt keringőzzek ezzel az emberrel! Soha. SOHA. S-O-H-A.

 - Táncolni is fogunk, vagy csak meredsz magad elé, mint valami zakkant? - kérdezte mogorván az előttem álló pali.

Igen, jól emlékeztem, a hangja túlságosan is szexi. És ez probléma. 

 - Én? Veled? Ugyan már! Semmi pénzért sem - nevettem fel kínomban.

Karba tett kézzel dőltem vissza a kényelmesnek sem nevezhető kemény falnak, majd ugyanilyen vigyorral figyeltem minden egyes reakcióját. 

Legelsőnek is: eltorzult az arca; de az már oly' annyira, hogy nevetséges volt. Ha nem lett volna bennem annyi makacsság, mint amennyi van, akkor biztos nevetek rajta. De nem tettem. Nem adtam meg neki azt az örömöt. 

Mindezután összeszűkült a szeme; ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy ő vajon milyen nemzetiségű? Koreai, kínai, esetleg japán? Nem tudom, mindenesetre ilyen kinézettel teljes mértékben arra gondoltam, hogy ő közel-keleti. 

Ezek mellé egy olyan fintort is villantott, ami miatt ténylegesen csak egy vékonyka, alig látható hajszál választott el attól, hogy annyira elnevetem magam, hogy teljes mértékben elmebetegnek néznek. Bár nem igazán álltam azoktól messze. Az elmúlt két perc alatt már annyira visszatartottam a nevetést, hogy az ajkamba kellett harapnom, ami biztosan, hogy gusztusos látványt nyújthatott a körülöttem lévő embereknek. 

 - Miss Welner, vagy hogy a francba hívják magát - lépett egyel közelebb. 

Hú! De ez ténylegesen, egy orbitálisan nagy HÚ! Csokoládébarna szemei voltak. Nem az a megszokott kék, amelyet mindig lestem a pasikban, hanem az a mély, már-már fekete csokoládébarna. És, azt kell, hogy mondanom, dögös volt. Ideges és dögös. Pedig csak két perce ismerem őt, és már sikerült felhúznom az agyát. Ha most nem lennének itt, biztos, hogy vállon veregetném magam - ezzel is igazolva azt, hogy teljes mértékben hülye vagyok.
 - Vagy önszántából bevonszolja a seggét a tánctérre, vagy a vállamra veszem, és úgy megy be. Mindkettő kedvez nekem, sőt, a második talán még jobban - egy apró, alig észrevehető, pajzán vigyor lapult meg az ajkán... Jellemző. -, ettől függetlenül mindkét esetben táncolni fog - fejezte be.
  Mélyet szippantottam a kissé rőkönyös levegőből, s meg kellett állapítsam, hogy nem csak az került bele az orrjárataimba. Mr. Anonymous kábítóan édes, férfias illata is vegyült ezzel a penészes levegővel. Ami hát... nem jó.
 - Nehogy már maga mondja meg, hogy mit kéne tegyek, rendben? Nem önszántamból döntöm ezt a falat, tehát elégedjen meg azzal, hogy itt rontom a levegőt, rendben? - vágtam vissza, s igyekeztem, hogy egy csepp gyengeséget se mutassak előtte.
Ha már magázódik, akkor én miért ne tehetném? Kissé fura, sőt, kellemetlen is számomra, hisz, így, kinézetből megállapítva, alig lehet pár évvel idősebb nálam. De még így is gyenge voltam. Nem tudom, hogy miért, egyszerűen csak gyengének éreztem magam a közelében. Ő pedig túlságosan is közel volt hozzám. Már-már érintkeztünk. A testéből áradó hő pedig égető érzést keltett a testemben.
 - Rendben - válaszolta, mire meglepődtem.
Rendben? Akkor hát... rendben.
Ezután nem is figyeltem rá. Elég volt nekem az, hogy kitaláljam azt, hogy hogyan is fogok innen kiszabadulni. Észrevétlenül benyúltam a zsebembe, s kihalásztam onnan a telefonomat. Gondolkodtam azon, hogy vajon kinek is küldhetnék üzenetet, végül pedig Jett-re esett a választás, ugyanis biztos vagyok benne, hogy Luke másnapos, ilyenkor pedig nem szeretik, ha zaklatják őket telefonon.
"Kések próbáról. Nem tudsz elugrani értem?"
"Luke ideges. Merre vagy?"
"Anyámék kitaláltak valamit. Miss Donovan Tánciskolája, vagy valami ehhez hasonló. Mindenesetre, aki jön, az siessen. Kezdek bekattanni a sok elit között."
"Képzelem. Viszont a város másik végén vagyok. A próba meg csak délután kezdődik. 12-ig kibírod?'
"Ha nagyon muszáj. De ha begyogyózok, a te lelkeden szárad.''
"Igenis, asszonyom, sietek."
Elnevettem magam. Jett mindig is humor herold volt, s ez most, hajnalok hajnalán sem volt másképp. És nevetnem kellett. Bár, ki nem nevetve?
Saját kérdésemre a válasz: Miss Donovan.
Csípőre tett kézzel állt meg előttem, arcára pedig egy csúnya fintor ült ki.
 - Parancsol? - kérdeztem illedelmesen.
 - Azért jött ide, hogy táncoljon, most mégis... - ám a szavába vágtam.
- Nem. Azért jöttem ide, mert az őseim azt akarták. Nincs kötelességem itt lenni, de mégis megteszem. Tehát örüljön, hogy a csapata körül végre mozog egy normális agysejtekkel rendelkező ember is.
 - Ne merjen visszabeszélni, maga szégyentelen! - rivallt rám, s Isten bizony, megremegett az ablak. - Ameddig itt van, azt teszi, amit én mondok! Megértette? A maga apja és anyja nem azért hozták ide, mert otthon rontaná a levegőt...
 - Amúgy de - suttogtam alig hallhatóan, ám épp annyira hangosan, hogy ezt a banya is meghallhassa.
 - ... tehát ne döntse a falat, mert az nem fog kidőlni!
 - Pedig eléggé porladozik - vigyorogtam rá, de még mindig nem mozdultam.
Puffogva lépett egyet hátra, de még mielőtt megfordult volna, biccentett a mellettem álló, még mindig ismeretlen srácnak. A fiú gonoszkásan elvigyorodott, majd egy mozdulattal a vállára kapott, s a tánctér közepére vitt, ahova aztán ledobott. A fenekem egy óriási csattanással ért földet.
A többi táncos nevetni kezdett, az arcom pedig égett, mint a parázs.
Harc? Hát akkor legyen harc, Mr. Anonymous.